Elhagynád Párizst anélkül, hogy megcsodálnád az Eiffel-toronyból nyíló panorámát, vagy Dubajt anélkül, hogy felkeresnéd a Burdzs Kalifát? Aligha. Nos, ha Pozsonyban jársz, az UFO-t sem érdemes kihagynod: a Szlovák Nemzeti Felkelés hídján, 95 méterrel a Duna szintje fölött található kilátó a város egyik ikonikus látványossága.
Az UFO azonban nem csupán a páratlan panoráma miatt érdemel figyelmet. A híd tetején működő UFO watch.taste.groove. étterem különleges gasztronómiai úti cél is, ahol a város fölötti kilátás és a gondosan összeállított fogások együtt teszik emlékezetessé az estét.
Egy kilencfogásos degusztációs menü keretében ismerkedtem meg Jozef Masarovič séf konyhájával. A minőségi alapanyagok, a kreatív ízpárosítások és a tányérokon megbújó apró részletek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a vacsora több legyen egy egyszerű étkezésnél. Számomra éppen ez a fine dining egyik legizgalmasabb oldala: amikor egy fogás nemcsak finom, hanem olyan meglepetéseket is tartogat, amelyekre korábban talán nem is gondoltam volna. Jozef Masarovič szakmai pályafutásának magyar vonatkozása is van: korábban Pesti Istvánnal, a két Michelin-csillagos Platán Gourmet séfjével is együtt dolgozott. Ez a szakmai kapcsolódás külön érdekessé tette számomra az UFO konyhájának megismerését.
Amuse-bouche: karalábé, kókusz és mandula
A vacsorát a konyha üdvözlete, egy karalábéval, kókusszal és mandulával készült kis könnyed falat nyitotta. A kellemesen édeskés ízvilág már az első pillanatban meglepett, a karalábé pedig egy személyes emléket is felidézett bennem.
Gyerekkoromban válogatós voltam: nem ettem meg mindent, anyukám pedig gyakran mondogatta, hogy idősebb koromban majd azokat az ételeket is megszeretem, amelyeket gyerekként nem kedveltem és meg sem akartam kóstolni. Utólag azt kell mondanom, igaza lett. Az ízlésem sokat változott az évek során. A karalábéval például sokáig kifejezetten hadilábon álltam. Valahányszor anyukám olyan levest főzött, amelybe ez a zöldség is került, egyszerűen átraktam az ő tányérjába. Később azonban rájöttem, hogy egészen más a helyzet, amikor tisztítás közben nyersen megkóstolom: úgy már kifejezetten finomnak találtam.
Amikor az UFO-ban megkaptam ezt a falatot, rögtön eszembe jutott, hogy gyerekként mindig kipiszkáltam a karalábét. Ezúttal azonban eszem ágában sem volt félretenni. A kókusz és a mandula édeskés ízjegyei remekül kiegészítették ennek az egyszerű zöldségnek a karakterét, így a konyha üdvözlete nemcsak ízében okozott kellemes meglepetést, hanem ezt a gyerekkori emléket is felidézte bennem. Ez a falat könnyed, játékos kezdést adott a vacsorának.
Aranycékla, juhjoghurt és bodzavirág
Az első falat máris meglepetést tartogatott. Az aranycékla, a juhjoghurt és a bodzavirág egy apró üdvözlőfalatban találkozott, amelynek alapja a tojáshab könnyedségét és a habcsók textúráját idézte. A sárgás, aranyszínű falat egyszerre volt látványos és szokatlan. Korábban még sosem kóstoltam ehhez hasonló, habcsókszerű alapra épülő amuse-bouche-t, így már az első pillanatban kíváncsivá tett, milyen ízekkel folytatódik a menü.
Libamáj, meggy és mustár
A második fogás előtt a felszolgáló azt javasolta, hogy a libamájas kreációt az aranycékla után kóstoljam meg. A falat első pillantásra egy apró, édes fánkra emlékeztetett, az íze azonban egészen más világot képviselt. A libamáj karakteres, krémes gazdagságát a meggy gyümölcsössége és a mustár pikáns íze egészítette ki. A három összetevő izgalmas egyensúlyt teremtett, miközben a látvány és az íz közötti kontraszt is különlegessé tette a fogást.
Kenyérkosár sózott vajjal
Egy étteremről már az is sokat elárul, milyen kenyeret és vajat kínál a vendégeinek. Számomra a friss kenyér és a jó minőségű vaj párosa az egyik legegyszerűbb, mégis legnagyobb gasztronómiai élvezet, amelyről tudatosabb étkezés mellett sem mondok le. A kenyér, a vaj, a tej, a tejföl, a sajt és a szalonna a hagyományos magyar háztartások mindennapjainak is szerves részei voltak és sok családban maguk készítették ezeket az alapanyagokat. Nagymamám is köpült vajat, bár az általa készített házi vaj ízét sajnos már nem volt alkalmam megismerni. Talán ezért is értékelem különösen a jó minőségű vajat, és kedvelem annyira a párizsi bisztrók egyik kedves szokását: az egyik kedvenc éttermemben már a rendelés felvétele előtt friss kenyér és kiváló minőségű francia vaj kerül az asztalra. Ez az apró figyelmesség véleményem szerint sokat elárul egy étterem szemléletéről, hiszen a minőség az olyan egyszerű alapanyagoknál kezdődik, amelyeknek önmagukban is meg kell állniuk a helyüket.
A libamájas fogás után érkező, bőséges kenyérkosár is kellemes folytatásnak bizonyult. Stangli, hagyományos fehér kenyér és magvas barna kenyér mellett egy puha, még langyos, sókristályokkal és köménymaggal megszórt puffancs is helyet kapott benne. A frissen sült péksütemény tetején a só roppanós kristályai és a köménymag karakteres aromája már önmagukban ígéretes párosítást alkottak, belseje pedig könnyű, lágy harapásával tette teljessé az élményt. Mellé sópehellyel megbolondított vajat kínáltak, amely kellemesen kiemelte a kenyérfélék ízeit. Bár a kosárban mindenki találhatott kedvére valót, számomra egyértelműen a köménymagos puffancs vitte el a prímet.
A köménymaggal ugyanis nem mindig volt ilyen jó a kapcsolatom. Gyerekként úgy gondoltam, hogy ez inkább az idősebbek által kedvelt fűszer, nekem pedig semmi szükségem rá. Sokáig kerültem is, később azonban rájöttem, mennyire szerethető ízt ad az ételeknek. Ma már kifejezetten kedvelem anyukám tojáslevesében és amikor sajtos vagy sós stanglit sütök, gyakran én is szórok köménymagot a tésztára, akár a sajt mellé, akár önmagában. Jó érzés, amikor egy korábban elutasított íz idővel a kedvenceink közé kerül. Ezúttal egy egyszerű, frissen sült puffancs idézte fel bennem, milyen sokat változhat az ízlésünk az évek során és hogyan válhat egy egykor mellőzött fűszerből egy étel legkedvesebb részlete.
Pisztráng, alma, uborka, író és kapor
A menüsor legnagyobb kedvence számomra a pisztráng volt. Az alma, az uborka, az író és a kapor frissességét egy finom ecetes jegy tette még izgalmasabbá. A savasság nem nyomta el a hal karakterét, hanem éppen ellenkezőleg: kiemelte az ízét és még frissebbé tette az összhatást. Különösen szeretem azokat a fogásokat, amelyekben minden összetevőnek megvan a maga szerepe, mégsem akar egyik sem a másik fölé kerekedni. Ennél a tányérnál pontosan ezt éreztem: az ízek harmonikusan kapcsolódtak egymáshoz, a végeredmény pedig egyszerre volt könnyed, üde és emlékezetes.
Kucsmagomba, ököruszály, 63°C tojás és élesztő
Ez a fogás lett a második kedvencem. Ököruszályt korábban még nem kóstoltam, így már önmagában az alapanyag is újdonságot jelentett. A 63°C-on készített tojás selymes, lágy és krémes állaga különösen jól illett a tányér többi eleméhez. Mivel nagyon szeretem a tojást, kíváncsi voltam, hogyan épül fel a fogás, ezért még az ököruszállyal töltött tésztát is felemeltem, hogy jobban szemügyre vegyem, mi rejtőzik alatta. A tojásnak nagyjából 95 százaléka egyben maradt a kanalamon, ami különösen meglepett a rendkívül lágy állaga miatt. Ez az apró mozzanat számomra jól megmutatta, milyen különleges textúrát eredményezhet a precíz elkészítés. A kucsmagomba, a frissen reszelt szarvasgomba és az ököruszály karaktere, valamint a tojás krémessége együtt igazán izgalmas összhatást adott.
Borsóvelouté és bryndza
A hivatalos degusztációs menüben a juhsajt megnevezés szerepelt. Erről rögtön a szlovák konyha jellegzetes alapanyaga, a bryndza jutott eszembe, amely gyerekkorom óta ismerős számomra. Egy szlovák séf számára a bryndza olyan, mint egy magyar séfnek a mangalica: a nemzeti gasztronómia egyik emblematikus alapanyaga. Bevallom, a kilencfogásos degusztációs menüben különösen vártam a felbukkanását és amikor végül a levesben megérkezett, pontosan azt az élményt adta, amire számítottam. Sőt, talán még annál is többet.
Észak-Borsodban nőttem fel, egész közel a szlovák határhoz, így a juhtúró íze gyerekkorom óta hozzátartozik az étkezési emlékeimhez. Ha hazalátogatunk, szívesen eszünk juhtúrós sztrapacskát, de a környékhez a bryndzával készült ételek számos más emléke is köt. Boldogkőváralján például római stílusú, bryndzával megpakolt pizzát is eszek időről időre, tinédzserkoromban pedig gyakran vettünk juhtúrós rudakat. Apai nagypapám különösen szerette a szlovák juhtúrót, amelyet félkilós vödrökben vásárolt. Anyukámmal arról is beszélgettünk, vajon hozzájárulhatott-e a hosszú, egészséges életéhez, hogy szívesen fogyasztotta a bryndzát és a kertjében termett gyümölcsöket is örömmel ette. Egészségesen élt egészen 93 éves koráig. A fogás kóstolásakor a felszolgáló azt ajánlotta, hogy kívülről befelé haladjak, a krémes közepét pedig hagyjam a végére. Ez a tanács egy újabb kedves párhuzamot juttatott eszembe: pontosan úgy, ahogyan a kakaós csiga közepét is sokan a legvégére tartogatják.
Fogas, paszternák és lóbab
A következő fogásban a fogas került a középpontba, paszternákkal és lóbabbal kiegészítve. A hal bőre kellemesen ropogós volt, a tetejére helyezett apró kaviárgyöngyök pedig látványban és ízben is tovább árnyalták a tányért. Nagyon szeretem a kaviárt, mindenféle alapanyagból elkészítve, akár a nem hagyományos értelemben vett kaviárt is szívesen megeszem. Szeretem, amikor egy ételben a különböző textúrák is fontos szerepet kapnak. Itt a ropogós halbőr és a hal lágy húsa közötti kontraszt is hozzátett az összhatáshoz, miközben a köretek szépen kiegészítették a főszereplő ízét.
Szarvas, répa és kapribogyó
A szarvas mellé bébirépa, répakrém, kapribogyó és fenyőmag került. A répa számomra egyébként is sokoldalú alapanyag: nyersen, főzve, levesben, ázsiai ételekben és még süteményben is szívesen fogyasztom. Éppen ezért különösen tetszett, hogy ebben a fogásban többféle formában is megjelent. A fenyőmagot szintén nagyon szeretem, mégis viszonylag ritkán találkozom vele éttermi fogásokban. Ha van rá lehetőség, szívesen kérem extra feltétként is. Ennél a tányérnál külön örültem, hogy a szarvas és a répa mellett ez az alapanyag is helyet kapott. A különböző elemek változatos ízeket és textúrákat hoztak a fogásba, miközben a kapribogyó karakteresebb íze és a fenyőmag aromája további rétegekkel gazdagította az összhatást.
Szeder, habcsók és pezsgő
A desszertek sorát a szeder, a habcsók és a pezsgő izgalmas kombinációja nyitotta. A pezsgőhab könnyed, légies állagú volt, a finom alkoholos jegy azonban határozottan felismerhető maradt. A szederfagylalt első kóstolásra apró jégkristályokat idéző, roppanós darabkákat rejtett. Kíváncsi lettem, mi okozza ezt a különleges textúrát, ezért a felszolgálót is megkérdeztem. Tőle tudtam meg, hogy liofilizált, vagyis fagyasztva szárított szederdarabkákról van szó. Ez a pici részlet ismét emlékeztetett arra, mennyi felfedeznivalót rejthet egyetlen tányér, ha az ember egy kis időt szán arra, hogy valóban megfigyelje az egyes elemeket. Egy jól eltalált textúra ugyanis legalább annyira emlékezetessé tehet egy desszertet, mint maga az ízvilág.
Túrógombóc, mák és sárgabarack
A kilencfogásos menü záródesszertje a túrógombóc, a mákkrém és a sárgabarack hármasára épült. Könnyed, enyhén citrusos ízvilágú édesség volt, amely nem vált túlzottan cukrossá, így a hosszú menüsor végén is kellemes lezárást adott. Bár a csokoládé az egyik nagy kedvencem, kilenc fogás után kifejezetten örültem, hogy a fő desszert nem csokoládéból készült. A tányéron egy nagyon vékony, áttetsző, roppanós réteg is helyet kapott, amely mákszemekkel volt tele. A tetejét négyféle ehető virág apró szirmai díszítették. A felszolgáló azt javasolta, törjem meg ezt a réteget, hogy feltáruljanak az alatta rejtőző elemek. Ez az apró interakció a desszertet a tálalás és a kóstolás módjában is emlékezetessé tette.
Petits fours: Végül két darab apró törökmogyorós bonbon érkezett zárásként, ami megkoronázta a teljes degusztációs menüt.
Az étkezés nem csupán a jóllakásról szól
Mind a kilenc fogást végigkóstoltam és semmit sem hagytam a tányéron. A felszolgáló gratulált nekem, illetve meg is jegyezte, hogy ez nem minden vendégre jellemző, mert sokan nem jutnak el a menü végéig. Ezen nem lepődtem meg különösebben: egy kilencfogásos degusztációs menü valóban komoly kihívás lehet, főleg akkor, ha az ember minden tányérból szeretne rendesen kóstolni.
Egy korábbi, dohai éttermi együttműködés során például négy további fogást már vissza kellett utasítanom, mert annyira jóllaktam, hogy nem tudtam volna többet enni. Akkor még azzal is viccelődtem, hogy a végén egy katari kórházban kötök ki. Azóta igyekszem úgy érkezni egy kóstolómenüre, hogy se farkaséhes ne legyek, se ne közvetlenül egy kiadós étkezés után üljek asztalhoz.
Az étkezéshez való viszonyom is változott az évek során. Korábban sokszor egyszerűen azért ettem, hogy elmúljon az éhségem, jóllakjak, megnyugodjak, aztán folytathassam a napomat. Ma már igyekszem tudatosabban jelen lenni az étkezéseim során. Ha tehetem, félreteszem a telefonomat, nem nézek filmet evés közben és figyelek az ízekre, az állagokra, az alapanyagokra, valamint arra, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes összetevők.
Ha valami ismeretlen vagy különösen érdekes kerül a tányéromra, szívesen kérdezem meg a felszolgálót, hogyan készült, vagy pontosan mi adja az adott textúrát. Számomra ez nem puszta kíváncsiság, hanem az élmény része. Szeretem megérteni, mit eszem és felfedezni azokat az apró részleteket, amelyek elsőre talán fel sem tűnnének.
A textúra legalább annyira fontos számomra, mint az íz. A desszerteknél például különösen szeretem, ha van valami, amit meg kell rágni, ami roppan, vagy ami eltér a krémes, lágy összetevőktől. Egy fagylalt önmagában is finom lehet, de számomra egészen más élményt nyújt, ha valamilyen roppanós vagy rágást igénylő elem is társul hozzá.
Nem gondolom, hogy minden étkezésnek különleges eseménnyé kell válnia. Hétköznapokon is sokat jelent azonban, ha az ember nem csupán két feladat között, sietve kap be valamit, hanem időt hagy arra, hogy élvezze az ételt. Egy ilyen degusztációs menü pedig különösen jó alkalom arra, hogy az ember lelassítson, figyeljen és minden fogásnak megadja a neki járó időt.
Népszerű étterem a város felett
Az UFO népszerűségét már az érkezésünkkor érezni lehetett. Délután is sokan tartózkodtak a bárban és az étterem területén, miközben folyamatosan újabb vendégek érkeztek. Külföldi látogatók és szlovák vendégek egyaránt voltak a helyszínen, az asztalok pedig gyorsan gazdára találtak. Mire este lett, egy teljesen átlagos szerdai napon is megtelt az étterem. A vendégforgalom alapján úgy tűnt, hogy az UFO nem csupán a turisták körében népszerű látványosság, hanem a helyiek számára is vonzó éttermi célpont. Ez különösen figyelemre méltó egy olyan hely esetében, ahol a kilátás önmagában is komoly vonzerőt jelent.
A Duna fölötti panoráma valóban különleges hátteret ad az étkezésnek. A folyó, a pozsonyi vár, a templomtornyok és a modern épületek látványa egyszerre idézi fel a város történelmi és kortárs arcát. Ahogy az ember az asztal mellől körbenéz, a város szinte teljesen új perspektívából tárul fel előtte.
A híd külső részén pedig a Sky Walk kínál további kalandot. Megfelelő biztonsági felszerelésben, vezetett formában lehet a szerkezet peremén végighaladni és három ponton a Duna fölé is ki lehet hajolni. Én is szerettem volna kipróbálni, de ez az extrém élmény kimaradt. Az étterem marketingese elmondta, hogy a program szezonális és nem minden nap érhető el, ezért annak, aki ezt is beiktatná a látogatásába, érdemes előre tájékozódnia.
Egy este, amelyre sokáig emlékezni fogok
Az UFO-ban nemcsak a kilátás miatt érdemes asztalt foglalni. A kilenc fogás mindegyike más oldalról mutatta meg a konyha kreativitását, néhány tányér pedig személyes kedvenccé is vált. Számomra az egész menüsor, a figyelmes felszolgálással és a város fölötti panorámával együtt, emlékezetes maradt.
Ha Pozsonyban jársz és a város ikonikus látványosságai mellett a minőségi gasztronómiára is szeretnél időt szánni, érdemes felkeresned az UFO-t. A panoráma önmagában is különleges úti céllá teszi, az étterem pedig azoknak is tartogathat meglepetéseket, akik hozzám hasonlóan egy-egy apró részletben találják meg egy fogás igazi varázsát. Tudom, hogy Szlovákiában található egy másik, szintén kiváló hírű fine dining étterem is, nem messze Pozsonytól, de ha mindent egybevetünk – a szlovák csúcsgasztronómiát, a kifogástalan kiszolgálást, a részletekre fordított különleges figyelmet és természetesen a lélegzetelállító panorámát –, őszintén úgy gondolom, hogy az UFO összességében Szlovákia legkiemelkedőbb éttermi élményét nyújtja. Számomra ez Szlovákia legjobb étterme. Az UFO azt is bizonyítja, hogy a modern fine dining már rég nem pusztán arról szól, ami a tányéron van. Az építészeti bravúr, a kontextus, a magasság okozta enyhe adrenalin és a vizuális inger együttesen emelik az étkezést művészeti élménnyé.
Sajtómeghívás
